Kedves Gyerekek!
József Attila életét már megismertétek. Most azt a verset ismerjük meg, amit az egyetemi évek alatt írt, és ami miatt elhagyta az egyetemet. A Tiszta szívvel című verse megjelent az újságban, és a nyelvészprofesszora, Horger Antal úgy vélte, hogy ez egy nagyon elkeseredett hangú, kilátástalanságot tükröző vers. Aki így gondolkozik, érez, annak nincs helye az egyetemen. József Attila ezt úgy értelmezte, hogy hagyja el az egyetemet. A tanár egyébként úgy nyilatkozott, nem eltanácsolta, csak arra kérte, hogy ne ilyen lehangoló, szomorú verseket írjon.
A verset megtaláljátok a tk.76. oldalán.
Olvassátok el, majd a mf. 58. oldal 1. és 2. feladatát oldd meg! A 2. feladathoz használd a tankönyv elemzését ( a vers után találod meg!!)!!
Ezt e feladatot a szünet után pénteken kérem (17-én) megoldani!
Közben, utána, mellette, szóval valamikor megtanulod a verset, és a messengeren felmondja mindenki élőben! Ennek határideje 21-e, kedd lesz!!! ( aki hamarabb tudja, szól és felmondhatja!)
Jó pihenést a szünetre, majd kellemes verstanulást!
Üdv! Maca néni

Megjegyzések
Megjegyzés küldése