Bejegyzések

Informatika címkéjű bejegyzések megjelenítése

Informatika - 2020.06.15.

Kép
Kedves Diákom! Elérkeztünk a tanév utolsó órájához. Ma már új ismeretekkel nem terhellek, csak szedjük össze, mi mindennel foglalkoztunk ebben a tanévben! Nézd meg képekben! Először is sokat foglalkoztunk a PowerPoint programmal, illetve azzal, hogy lehet létrehozni és finomra hangolni egy számítógépes bemutatót. Utána figyelmünket a táblázatkezelésnek szenteltük. Megtanultunk táblázatot létrehozni, megformázni, sőt számoltunk is az Excel programban. A függvények alkalmazása először ugyan idegenül hatott, de hamar rájöttünk, hogy milyen könnyen is megy ez, és mennyire megkönnyíti az életünket. A diagramok létrehozása meg már csak hab volt a tortán. Végül programoztunk pár órán át. Vagy inkább csak játszottunk? 😶 Bízom benne, hogy nagyon sok érdekes és hasznos dolgot tanultál ebben az évben informatikából is, és remélem, élvezted is! Sok sikert és minden jót kívánok!

Informatika - 2020.06.08.

Kép
Kedves Diákom! A témánk továbbra is a Scratch! Szeretnél saját szereplőt és saját hátteret rajzolni? Animációt készíteni? Megtudni, hogy lehet egy szereplőt beprogramozni úgy, hogy kattintásra csináljon valamit? Megszólaltatni egy szereplőt? Hűha, ez így elég soknak tűnik... Ne aggódj, a fentieket pár kattintással meg lehet oldani. Hogy hogyan? Az alábbi videóból kiderül. 😉 Beküldendő feladat már nincs. Jó szórakozást kívánok!

Informatika - 2020.05.25.

Kép
Kedves Diákom! Remélem, megtetszett a múlt héten látott Scratch! Ma ismét egy kitűnő videót tekinthetsz meg, melyben megtanulhatod, hogy lehet egy szereplőt a billentyűzettel irányítani. A videóban az irányítás a nyíl billentyűkkel van megoldva, de ugyanígy működik akkor is, ha nem a nyilakat, hanem betűket választasz ki, pl. WASD. Lássuk a videót! Kérlek, készíts egy kis programot A Scratch segítségével akár a videóban látottak, akár önálló ötlet alapján! Ha készítettél valamit, mentsd le a programot, vagy vedd fel videóra a telefonoddal, majd töltsd fel itt! Jó szórakozást és jó munkát kívánok!

Informatika - 2020.05.18.

Kép
Kedves Diákom! Remélem, tetszett a múlt heti teszt, ha még véletlenül nem töltötted ki, sürgősen pótold! Sok mindent (is) tanultunk már idén informatikából, de ha észrevetted, többnyire azzal foglalkoztunk, hogy egy már adott programot hogy is kell használni. Most itt az ideje, hogy magunk hozzunk létre programokat! Ehhez a Scratch lesz segítségünkre. Hogy mi is az a Scratch? Egy olyan program, mely arra való, hogy programokat hozzunk létre.   Miféle programokat? Például játékokat, animációkat, történeteket. A kezelői felülete könnyen áttekinthető, ráadásul le sem kell tölteni! Elérhető online is a fenti linkre, vagy ide kattintva . Természetesen telepítheted is, de ha mégis az online megoldás mellett döntesz, csak kattints rá a "Kezdj alkotni!" gombra. Ezután máris indul a játék. Mielőtt azonban belefognál, érdemes a nyelvet átállítani magyarra, kattints a bal felső sarokban a Földgömb ikonra - közvetlenül a Scratch felirat mellett -, majd válas...

Informatika - 2020.05.11.

Kép
Kedves Diákom! Az elmúlt hetekben sokat foglalkoztunk táblázatkezeléssel, az Excel programmal. Örültem, hogy többen töltöttetek is fel kész munkákat, diagramokat. Sajnos erre nem mindenkinek van lehetősége, ezért a számonkéréshez egy tesztet kell kitöltened. De van jó hírem is, a teszt elkészült, így ki is töltheted! Ehhez érdemes átnézned a füzetedet, illetve ha elakadsz, akár az internetet is segítségül hívhatod! A tesztet ide, vagy az alsó képre kattintva éred el. Jó munkát kívánok!

Informatika - 2020.05.04.

Kép
Kedves Diákom! A mai napon a vonaldiagrammal, vagy más néven grafikonnal foglalkozunk. Az elkészítése és formázása nagyon hasonlít az oszlopdiagraméhoz, noha teljesen máshogy néz ki. Az alábbi videóból kiderül, hogy készül egy grafikon Excelben.. Ha van lehetőséged és kedved elkészíteni a videóban látottakat, innen letöltheted a szükséges Excel fájlt. Ha eddig még nem töltöttél fel diagramot, kérlek tedd meg az alábbi linken! Ha már töltöttél fel, akkor most külön emiatt nem szükséges. Amennyiben nincs lehetőséged elkészíteni a diagramokat, akkor is kattints rá erre a linkre, ha korábban még nem tetted! Jó munkát kívánok!

Informatika - 2020.04.27.

Kép
Kedves Diákom! A mai napon a kördiagramokkal foglalkozunk. Hogy is készül egy kördiagram az Excel használatával? Az alábbi videóból kiderül. Kérlek, készítsd el ezt, illetve a múlt órai diagramot is, majd töltsd fel az alábbi linken! A múlt órai feladatot itt találod. Amennyiben nincs lehetőséged elkészíteni a diagramokat, akkor is kattints rá erre a linkre! Jó munkát kívánok!

Informatika - 2020.04.20.

Kép
Kedves Diákom! A mai napon az oszlopdiagrammal foglalkozunk. Hogy is készül egy oszlopdiagram az Excel használatával? Az alábbi videóból kiderül. Ha van rá lehetőséged, és szeretnéd kipróbálni a videóban látottakat,  töltsd le innen a már előre elkészített Hófehérke nevű Excel fájlt , és használd nyugodtan! Jó szórakozást kívánok!

Informatika - 2020.04.06.

Kép
Kedves Diákom! A mostani anyagunk a  táblázatkezelés. #táblázatkezelés #Excel #menő #királyság Ennek kapcsán nézd meg, kérlek, az alábbi videót, majd készíts egy Excel dokumentumot, melyben szerepel a neved. Az elkészült munkát töltsd fel az alábbi linkre! A videót itt tekintheted meg. Az elkészített Excel dokumentumot itt töltheted fel.

Informatika - 2020.03.30.

Kép
Kedves Diákom! A mai napra az a feladatod, hogy beírd a nevedet a lenti Excel táblába és a neved melletti oszlopokat is töltsd ki! A nevedet gépelned kell, a másik három oszlopnál a legördülő listából válaszd ki a megfelelőt! Látod, milyen hasznos a táblázatkezelő program? 😉 Jó munkát kívánok! A táblázatot itt éred el.

Informatika

Kép
Kedves Diákom! Mára csak annyi a feladatod, hogy töltsd ki az alábbi űrlapot. Ha nem vagy biztos a válaszokban, kérdezd meg a szüleidet! Jó munkát kívánok! Űrlap